2. rész

Áááááááá, igen tudom. Rohadt rég írtam. De itt volt a felvételi, keringőpróbák, előkészítők, és az alapvető tanulás... És egy ideig ihletem se volt. Plusz nemrég hatalmasat csalódtam egy barátomban így hát igazán élni se volt kedvem nem, hogy írni...
Aztán valamelyik nap rájöttem , hogy másik két barátnőm szövetségesként hazudik a szemembe nap mint nap, méghozzá olyanról amiről hármunk közöl én igazán jó lenne ha tudnék. Így gondoltam bebizonyítom, hogy én is érek valamit.
Úgyhogy, igen még élek. Remélem ez a rész is tetszeni fog annak ellenére, hogy sokkal rövidebb mint az előző.( Na jó. Sokkal-sokkal rövidebb :( )
Jó olvasást, puszi :) <3

Reggel a kanapén ébredtem. Robi pedig mellettem feküdt. Tekintve, hogy ketten feküdtünk egy kanapén igen csak szűkösön voltunk. Mire végre sikerült kikászálódnom Robi öleléséből és lehajolnom a mindenfelé szétdobált ruháimért (khm...tegnap nem épp arra figyeltünk, hogy rakjuk a ruháinkat... ) addigra Robi is felkelt. Éppen a gatyámért hajoltam le mikor drága barátom fogta magát és rácsapott a hátsó felemre.
- Jó reggelt Hercegnő. - mondta egy kacsintás kíséretében majd felült a kanapén. - Hogy aludtál? - nevetett.
- Na figyelj. Ez nem tudom mi volt most..azaz tegnap. Egyezzünk meg abban, hogy köztünk marad, és ha mégis kiszivárog azért történt mert mindketten össze voltunk zavarodva és szükségünk volt valakire. Jó? - kérdeztem tőle, majd leraktam a nővére fésűjét az íróasztalra ami mindenféle papírokkal volt tele, valamint még egy-két olyan kép is borította amiken Robi az ex-barátnőjével, Bogival van. Megkerestem a nagy kupiba a telefonom és a kezembe vettem.
- Basszus. Pedig már posztoltam instára. - közelte mire a telefon kiesett a kezemből.
- Mivan? - kerekedett ki a szemem. Szabó Róbert! Azonnal szedd le! - kiabáltam rá.
- Hé, nyugi, vicceltem. - röhögött ki majd odanyújtotta a telefonját, hogy ellenőrizzem le.
- Jó, elhiszem. De tényleg, senkinek egy szót se.
- Miről nem szólunk egy szót se? - kérdezte majd felállt és megölelt.
Viszonoztam a gesztust, majd közöltem vele, hogy nincs becsatolva az öve.
- De huncut vagyok. - mondta, mire én hatalmas röhögésben törtem ki.
Miután sikerült valamennyire lenyugodnom felvettem a táskám, és szóltam Robinak, hogy én akkor most már megyek is.
- Hova mész? Meg se vársz?
- nem megyek ma be. Tisztáznom kell magamban mindent. Pihennem kell.
- Ja. Jó, akkor majd délután átugrok.
- Rendben, szia. - mondtam, odaléptem hozzá és adtam egy puszit az arcára. - Borotválkozz meg basszus. - mondtam nevetve majd kiléptem a szobából.
Mosolyogva lépdeltem le a sötét, falépcsőn ahol Sziszi, Robi nővére jött velem szembe. Most is ugyan olyan fapofája volt mint mindig.
- Ha titokban akarjátok tartani ezt ne hagyjátok a konyhapulton. - mondta az 'ezt' szót nyomatékosítva, majd belenyomta az óvszeres papírt a kezembe.
- Hopsz? - kérdeztem mosolyogva hátha ő is elmosolyodik.
Hát nem. Megvonta vállát majd sétált tovább felfelé a lépcsőn. Fura lány...
    Robiéktól gyorsan hazaértem.
Otthon iszonyat nagy kupi fogadott. Amint beléptem a házba, már az előtérben pálinka szag fogadott. Megfordult a fejemben, hogy anyuék talán hazajöttek, és jól érezték magukat de rájöttem, hogy ez nem lehetséges mivelhogy se bőröndök, sem anyuék cuccai nem hevernek szanaszét. Beljebb mentem, hogy megnézzem mégis mi történt, amikor megláttam Biát, az unaoktesómat és a csávóját a nappali kanapéján feküdni. Egymásba voltak gabalyodva és Balázs félig lelógott a kanpéról. A ruháik össze-vissza dobálva a padlón, rajtuk pedig egy szál fehérnemű. Hm, nem csak nekem volt mozgalmas éjszakám.
Miután ezt szépen megállapítottam kislattyogtam a konyhába, hogy ott is felmérjem a terepet. Itt már keveredett a pálinka szaga a boréval, pizzáéval, és whisky-ével. Üres üvegek az asztalon, a konyhapulton, de még a hűtőben is. Nekiálltam pakolni.
   Már majdnem kész voltam mikor Balázs megszólalt mögöttem.
- Hé D! Van valami csodabogyód?
- NEM LESZEK TŐLE TERHES! - vágtam hozzá szegény gyerek fejéhez aki azt se tudta, hogy hol van. Az a baj, hogy agyilag én is egész máshol jártam. A csodabogyót az esemény utáni tablettára értettem mivel leragadtam Robinál. Balázs pedig fájdalomcsillapítót kért. - Juuujj, ne haragudj. Egész máshol járok...
- Veszem észre...
- A legfelső fiókban vannak a gyógyszerek.
- Köszi. - mondta és odasétált a gyógyszeres fiókhoz. Kivett egy fejfájás-csillapítót, töltött egy pohár vizet majd lenyelte a kis bogyót. - Amúgy mi van veled? Nyúzottnak látszol.
- Eh, kösz. Egyébként szakítottam a barátommal.
- Mivaan?! Mit csinált? - kérdezte Bia aki épp akkor lépett a konyhába. Ezután igen, diszkréten és tapintatosan Balázs belemászott az uncsim szájába, és heves csókcsatába kezdtek.
- Megcsalt. - mondtam de a nagy nyálcsere közbe nem is hallották. - Rohadt rendesek vagytok... - mondtam ezúttal hangosabban majd felfutottam a szobámba.
   Biának öt percbe tellett, hogy rájöjjön, hogy elhúztam a csíkot a konyhából. Mikor feljött már csak hallás alapján tudtam tájékozódni mivel szemeimet könnyfüggöny takarta el. Már a szobám világoskék, poszterekkel teleragasztott falát sem láttam.
Bia leült az ágyam szélére. Újra megkérdezte, hogy mit csinált Marcell, én pedig nekiálltam elmesélni. Elejétől a végéig.
- Szóval félrekúrt Annával így hát te is ezt tetted Robival?
- Nem! Tegnap este már szakítottunk Marcellal! Ezért feküdtem le Robival.
- Ja, értem. De, azért jól vagy? - nézett szomorúan a szemembe.
- Ja, hogyne már... Szerinted?- válaszoltam neki szemrehányóan.
- Figyelj. Kapd össze magad és gyere el velem meg Balázzsal inni. Jön egy csomó haverunk. Hidd el jót fog tenni.
Normál esetben kiakadtam volna, hogy inni hív, de most egyáltalán nem volt normál eset.

Hat órakor már a harmadik kocsmában ültünk. Már én sem voltam szomjas. A kocsmában hatalmas hangzavar volt, és sötét. A levegő cigifüsttel volt tele. Bia Balázs ölében ült, pont mint ahogy Niki, Fruzsi, Klau, és Evelin. Nekik volt barátjuk. Hárman voltunk akik nem párban ültünk. Peti, Anka, és én.
Fruzsi és Márk éppen cigizni voltak mikor Peti hozta az újabb kör piát. Lerakta az asztalra és leült mellém.
- Csá. - mondta - Nem láttalak még a társaságba. Te vagy a Bia unokahúga?
- Ja, én. Te meg Peti.
- Ja.
Ezzel úgy tűnt ennyi volt a beszélgetés mivel Peti felállt és elsétált. Épp odafordultam Ankához aki a semmibe meredve itta az újabb italát, hogy beszélgessek vele, mikor valaki megkocogtatta hátulról a vállam.
- Kijössz velem? - kérdezte Peti a kabátommal a kezében.
- Persze! - vágtam rá mosolyogva majd elvettem a kabátom.
     Kint elég hideg volt. Eleinte csöndben álltunk, majd megtörtem a kínos csendet.
- Mióta jársz ide Biáékkal? Egyáltalán nem látszik, hogy annyit ittál mint én.
- Egy-két éve. De most három hónapja járok rendszeresen. Mióta szakítottunk Ankával.
- Te jártál Ankával? Akkor hogyhogy nem ölitek egymást folyamatosan?
Peti elmosolyodott. - Anka ritkán jár ide. Akkor leissza magát a sárga földig és nem törődik semmivel. De te, te miért vagy itt? Sokat mesél rólad Bia, de sose mondta, hogy szeretsz inni.
- Nem is szeretek.- feleltem vacogva - Ez most egy kivételes eset. Megcsalt a barátom, ezért vagyok itt. Felejteni.
- Ó, sajnálom. - mondta végigsimítva a karomon.
- Félrement a legjobb barátnőmmel.
- A szemét. Pedig... fordulj csak!
- Mi?
- Csak fordulj meg.
Eleget téve a kérésének megpördültem de egy kicsit elvesztettem az egyensúlyom, így Peti karjaiba estem s hirtelen elkapása következtében a fenekemen landolt a keze.
- Ne...ne haragudj... - kezdtem szabadkozni amint nem forgott velem az egész világ.
- Semmi para, nem esnek minden nap ilyen jó csajok az utamba. - válaszolta miközben a hátsómat simogatta.
- Azt mondod, jó csaj vagyok? - kérdeztem tőle miközben hatalmasokat dobbant a szívem, és próbáltam visszatartani az apró nyögéseket melyek Peti simogatásának és nyúlkálásainak következményei lennének. Rég mondta már egy ilyen helyes srác, hogy jó csaj vagyok.
- Azt. - jelentette ki, majd megcsókolt miközben keze már valahol a combom belső felénél járt.
Visszacsókoltam és a kezeim a hátsó zsebébe dugtam, mivel az ujjaim már szétfagytak.
10 perc után el kellett válunk egymástól mert Bia odajött és beparancsolt minket, hogy valami tök ismeretlen tagnak boldog szülinapot kívánjunk.
Nagy nehezen bevánszorogtunk egymás hátsó zsebébe tett kezekkel és a srácok asztala helyett a WC felé vettük az irányt, hogy folytathassuk amit elkezdtünk.

1. rész

Jesszus. Nekem elment az eszem. Ez most már biztos. Persze van rá magyarázat. Bár, ha belegondolok arra nincs ésszerű magyarázat, hogy miért fekszik le valaki a legjobb haverjával. Ha nagyon keresek találok de ez egy barátságban akkor se normális még akkor se ha éppen megcsalnak, megaláznak, majd még ahol tudnak beléd rúgnak... Hogy miért hozom példának? Hát mert ez történt. Ez lenne az én magyarázatom. Lássuk csak, hogy is volt?
    Tegnap harmadik szünetben Robival álldogáltunk a szekrényeink előtt, a tömött folyosón, mivel odakint esett az eső és nem lehetett kimenni. Épp az előző napi, Marcival Marcellal való randimról meséltem neki, hogy milyen romantikus volt meg ilyenek mikor meghallottam, hogy egy vékony lányhang a nevemen szólít.
-Dana! Dana! - hallatszott valahonnan a folyosón nyomorgó embertömegből. - Dana. Velem kell jönnöd. Mutatnom kell valami nagyon fontosat. - jött oda hozzánk a hang tulajdonosa Eszti, a tizedikes lány akit röpiről ismerek.
- Eszti, mivan? - kérdeztem tőle.
- Gyere velem hadd mutassam meg! - mondta megint ezt a mutogatósdit majd megfogta a csuklóm és elkezdett ráncigálni a folyosón. Ahol ugyebár minimum 150-en álldogáltak. És nem tetszett nekik, hogy tolakodunk. Sűrű bocsánatkérések közepette jutottunk el a harmadikra vezető lépcsőig. Fogalmam nem volt mit akarhat ott Eszti. Még itt sem álltunk meg, felmentünk az iskola legfelső emeletére.
Ahogy felértünk gipsszel keveredő vegyszerszag csapta meg az orrom ugyanis ott csak szertárak vannak. Én nem szoktam ide feljárni de van egy-két osztály-, és évfolyamtársam akik ide járnak kiélni tehetségüket, magyarul graffitizni. Ahogy haladtunk befelé a sötét, büdös folyosón egyre jobban össze voltak festegetve a falak. Egy kettőt meg is ismertem. Például ott volt egy szem aminek az írisze gyönyörű kék volt. Ezt biztosan Alex fújta - gondoltam magamban. És igazam is lett. Ahogy lepillantottam ott volt a srác aláírása.
Beértünk a folyosó legvégére.
- Mit keresünk itt? - kérdeztem a lánytól aki továbbra sem szólt semmit csak kinyitotta az egyik szertár ajtaját. Nem volt nehéz dolga, az ajtó alapból csak kilincsre volt zárva. Büdös szag áradt ki a kis teremből. Még mindig nem értettem mit keresünk ott. Aztán megláttam egy szőke hajzuhatagot. Azonnal felismertem, Anna a hajtömeg tulajdonosa. Hátulról látszott, hogy egy kar átfogja a vékony derekát majd végigsimít a hátán. Anna felnyögött, orgazmusa volt. Bár ez utóbbin kicsit meglepődtem, oldalra fordítottam a fejem Eszti felé és rámosolyogtam. Ő ugyan olyan komoran nézett rám mint eddig és  A fiú felé mutatott. Még mindig mosolyogva fordítottam oda a fejem de mikor megláttam, hogy ki okozott Annának orgazmust a mosoly 1 másodperc alatt lefagyott az arcomról.
Teljesen összetörtem. Mivel totálisan lefagytam és éppenséggel mozdulni sem tudtam Esztinek kellett kivonszolni a szertárból.
- Jól vagy? - kérdezte suttogva a folyosón nehogy meghalljanak minket Annáék.
Épp válaszra nyitottam a szám mikor megszólalt a negyedik óra kezdetét jelző csengő. Betöltötte a folyosót a jól ismert berregés. Ahhoz képest, hogy ez az emelet nincs használatban rengeteg csengő van itt.
Eszti még aggódó fejjel nézett rám a válaszra várva, hogy jól vagyok-e vagy sem de én faképnél hagytam a lányt és lerohantam a harmadikról, vissza a terembe ahol órám volt. Mikor beestem az ajtón, majdhogynem a tanárral egy időben Anna és Marcell még nem voltak ott. Robi meglepődve nézett rám, hogy mégis mi bajom van de csak legyintettem egyet majd eltátogtam, hogy 'Nemsokára megtudod', ezzel előre vetítve a következő óra eseményeit.
    A negyedik óra irodalom volt, és bár szeretem az irodalmat most egyáltalán nem kötött le. Teljesen máson gondolkoztam. Hallottam a tanár úr hangját de olyan volt mintha 200 ezer km-ről beszélne velem. Csak külvilági zaj volt minden amiről szó volt. Én az ablakon legördülő esőcseppeket figyeltem miközben azon gondolkoztam mi tévő legyek. Fogalmam sincs, hogy tehették meg ezt velem. Meg, hogy miért. Marcellnak sem adtam okot, hogy ezt tegye, sem Annának. Mindig azt hittem, hogy a bizalom és az őszinteség kölcsönös, de úgy látszik óriásit tévedtem. Erről eszembe jutott mikor Anna és az exe szakítottak mert a srác folyamatosan hazudozott. A """"barátnőm"""" akkor nagyon kiakadt, hogy hogy tehette ezt a srác és ha nincs bizalom akkor mi van?...satöbbi. Ezen felbuzdulva felálltam a helyemről és odasétáltam Marcell és Anna asztala közé. Marcell érdeklődő tekintettel fordult felém, mint aki nem tudja miről van szó és várja a magyarázatot, míg Anna lesütötte szemét és a könyvébe temetkezett.
- Daniella. Megtudhatnám mit csinál? - kérdezte a tanár úr de kérdését figyelmen kívül hagyva kezdtem el kiabálni Marcellal.
- Te mit képzelsz magadról? Pont Anna? Hát nézz már rá. Olyan lapos mint egy hároméves. Esze semmi. Ja, hogy neked csak a külső fontos?! Akkor mondjuk hasonlíts össze vele. - mondtam majd felrángattam a helyéről azt a kis csitrit. Marcell végig nézett először rajta majd aztán rajtam is. A mellemen egy kicsit elakadt a tekintete majd mikor már azt bámulta fél perce tátott szájjal újra neki kezdtem a mondandómnak. - Na látod. Erről beszélek. Fogni sincs mit rajta.
- Miért rajtad van mit fogni? - szúrta oda flegmán majd ő is felállt és belemarkolt Anna fenekébe. A lány elkezdett halkan vihogni ami újabb szitokáradatra késztetett.
- Mit vihogsz te kis rib*nc? Múlt héten még Bencének vihogtál ugyan így. - mondtam és úgy látszik ez beütött. Marcell elengedte Annát majd szembe állt vele.
- Jajj Marci. Most őszintén. Kinek hiszel? Nekem vagy neki? A Bence sztori már tök régi. Már egyáltalán nem érdekel. Csak te kellesz. - nyávogta.
- Csak te kellesz. Hagyjuk már... Megint csak kamuzik.
- Szerintem neked kéne magadba nézni. Lejáratod magad az egész osztály előtt. Szánalmas vagy. Talán el kéne gondolkoznod azon, hogy Marci azért cserélt le téged mert egy utolsó lúzer vagy.
Igazi szerencse, hogy Robi az első padban ül így amikor látta, hogy ökölbe szorítom a kezem gyorsan feltudott ugrani és leállítani mielőtt nekimegyek Annának. Anna persze szokás szerint előadta a hattyú halálát és elkezdett sírni. Marcell rögtön átölelte és elkezdte puszilgatni. Anna aprókat nyögdécselt ennek hatására én pedig ott veszítettem el minden reményem. Apró könnycseppek jelentek meg a szemem sarkában. Újra megindultam Marcellék felé, hogy szétszedjem őket mikor Robi felkapott a vállára és kivitt a teremből.
- Legalább ne itt dugd meg, haver. - szólt még oda Robi Marcellnak meg vető és csalódott hangon.
- Daniella, Róbert ezért szaktanárit kapnak! - hallottuk az irodalom tanár folyosóra kiszűrődő szavait.
- Hagyjon lógva! - kiabáltunk vissza egyszerre.
     Robi bevitt a lánymosdóba majd ott lerakott. Nem engedte, hogy bármit is szóljak, leült mellém a hideg kőre, és átkarolta a vállam. Öt másodpercig csak ültem ott mire leesett, hogy elvesztettem a két legfontosabb embert az életemből. Befordultam és az arcom Robi vállába temettem majd elkezdtem zokogni.
- Ssss, ne sírj. Minden rendbe jön majd, meglátod. - mondta miközben a hátam simogatta.
- Hallod...mi ez? Most te ezt komolyan gondolod? Hogy mondhatsz ilyet? - nyögtem ki nagy nehezen mert a sírástól már alig tudtam beszélni.
- Jó, na. Most nehogy már én legyek a szar! Nem én csaltalak meg!
Ettől a kijelentéstől még jobban elkezdtem bőgni...
- Ne haragudj. Nem erre akartam kilyukadni. Bocsi, hogy ilyen közhelyeket használok de azt nem mondhatom, hogy 'Nem éri meg miatta sírni' mert tudom jól, hogy ez ilyenkor rosszabb mint egy közhely.
- Köszönöm... - suttogtam majd újra a vállába fúrtam a fejem és próbáltam megnyugodni.
     Gondolom azt említenem sem kell, hogy hogyan telt a nap hátralévő része. Anna és Marcell nyalták-falták egymást most, hogy szabad volt nyilvánosan is nem csak a kémiaszertárban. Egyik szünetben Robival ültünk a teremben ketten, mikor kis Miss Kavarok a félvilággal kisasszony és Mr. Egy bokorral is képes lennék megcsalni a csajom, azaz Anna és Marcell. Amint beléptek és megláttak minket összenéztek, majd Marcell bólintott egy aprót.
- Életem. Mennyire szeretsz egy tízes skálán? - kezdett el Anna fennhangon beszélni.
- 11, bébi. - reagált a srác majd belepuszilt a lány fülébe. Anna megborzongott tőle amin nem is csodálkozom. Hihetetlen érzés mikor valaki úgy puszil a füledbe, hogy közben elsuttogja, hogy Szeretlek.
- Jajj, adj egy csókot! - folytatta ugyan olyan fennhangon Anna mire a fiú magához húzta és legalább a légcsövéig ledugta a nyelvét.
Valószínűleg azt akarták elérni, hogy totálisan kiboruljak és mire bejön azt osztály újabb "sértéseket" tudjanak a fejemhez vágni. Csak ez most nem jött össze. Míg ők nagyba smároltak én felálltam a helyemről, kisétáltam a teremből és azon gondolkoztam, hogy mégis hogyan tévedtem ekkorát.
   Miután vége volt az óráknak az egész osztály egy emberként robbant ki a teremből, és bár ezt már nem láttam, tudom, hogy a portán az osztályok egy nagy tömeggé állnak össze és egymást taposva tolakodnak ki a suliból. Egy-két társaság megáll az iskola előtt és rágyújt egy egy cigarettára. Majd mikor megjelenik egy tanár gyorsan a hátuk mögé dugják és úgy csinálnak mintha mi se történne. Persze a fejük felett keletkező füstfelhő elárulja őket, mégis minden nap eljátsszák.
Miközben mindez (vélhetőleg) lezajlott a kapu előtt én még bent pakoltam a cuucom Robi pedig állt az asztalom mellett és várt rám.
- Együtt mentek el. - mondta.
- Várható volt. - szólaltam meg halkan, meggyötört hangon. Végre minden cuccomat elpakoltam. Felkaptam a fekete szövetkabátom, a szürke, bojtos sapkám, és a táskámat és indulhattunk is.
Az iskolakapu előtt még ott állt 4 b-s fiú meg a barátnőik, Lilla, Lina, Kitti és Zoé. Ahogy meglátták, hogy kiléptünk Lina és Zoé rögtön odajöttek hozzánk.
- Hogy vagy? - kérdezték mindketten miután megöleltek.
- Megcsaltak, megaláztak, belém rúgtak, de amúgy tökéletesen.
- Nagyon sajnáljuk. Ha gondolod hívj fel vagy írj este. - mondta Lina mosolyogva egy karsimítás kíséretében.
- Rendben, köszönöm. De mi most megyünk. - mondtam, majd odaszóltam a többieknek is - Sziasztok!
Köszönheően Lilla pletykás természetének nem maradt sokáig "titok" szívfájdalmam oka. Éles hangja miatt még épp hallottam ahogy a többieknek meséli a sztorit de nem igazán zavart.Egyszer úgyis megtudnák.
     A hazafelé út csendesen telt mivel nekem nem volt kedvem beszélni Robi pedig nem akart kérdezni. Majd egyszer megtörtem a csendet.
- Robi?
- Igen? - nézett rám.
- Figyelj. Az a helyzet, hogy anyuék nincsenek otthon, az öcsém meg tuti a csajánál alszik úgyhogy kérhetnék valamit? - mondtam miközben megálltam az út közepén.
- Bármit, cica. - mosolygott rám.
- Aludhatnék ma este nálad? Mert nincs otthon senki és nem akarok egyedül otthon feküdni azon gondolkozva, hogy azok ketten épp egymás szájában járnak...
- Persze, gyere nyugodtan. Nálunk sincs senki asszem' .
-Oksi. Akkor hazaugrok a cuccomért és majd megyek.
Így is tettem. Gyorsan hazaugrottam, belepakoltam egy táskába a pizsamám, fogkefém, fogkrémem, ruhát holnapra és már indulhattam is.
Robiéknál valóban nem volt senki. Csöngettem, ő pedig ajtót nyitott. Beléptem és makaróni illata csapta meg az orrom.Nem is tudtam, hogy tud főzni.
- Gyere be, dobd le a cuccod, és menj a konyhába, perc és jövök. - mondta, majd eltűnt a szobájában.
Kérésének eleget téve behajítottam a táskám a nappali közepére majd bevonszoltam magam a konyhába és levágtam magam egy székre. Miután már vagy öt perce ott ültem felálltam, odasétáltam a tűzhelyhez, hogy megnézzem mit főzött ez a szépfiú. A tálban makaróni volt. Jól éreztem az illatát mikor bejöttem. Épp meg akartam kóstolni mikor meghallottam a hátam mögött Robi hangját.
- Hé te kis sunyi. Nem megkóstolni ám titokba! - mondta azzal a tipikus félmosollyal amivel a lányokat általában kicsinálja. Végig futott rajtam a hideg. Mi bajom van? Kirázott a hideg Robi mosolyától? Neem, biztos hogy nem. Akármennyire is tiltakoztam ellene megtörtént. Az arcomat pedig elönthette a pirosság. Ez így is volt. Robinak pedig szemet szúrt.
- Dana...Föld hívja Danát. Hahó! - rázogatta a kezeit az arcom előtt.
- Őőő. Ne haragudj. - ráztam meg a fejem, hogy felébredjek ebből a csodás fura, és zavarba ejtő bár mégis kellemes  álomból.
- Utoljára akkor láttalak így mosolyogni mikor összejöttél Marcival. - mondta miközben apró lépést tett felém. Azt akarta  érezte amit én. Úúúristen. Ahwww...
- Pedig neki nem volt sosem ilyen szép mosolya. - mondtam most már én is vigyorogva miközben én is felé léptem. Szabályosan izzott köztünk a levegő. Láttam a szemében, hogy ő is akarja. Lassan a derekamra csúsztatta kezeit, közelebb hajolt és ajkait az enyémre tapasztotta. Először lehunytam a szemem majd mikor rájöttem, hogy mit csinálok kinyitottam őket és elválasztottam ajkaimat az övéitől. Meglepődött arckifejezésem ellenére kezeit a derekamon hagyta.
- Mit csinálunk? - kérdeztem szinte már félve, mert tudta, hogy épp azt tesszük amit mindketten akarunk jelen pillanatban.
- Nem tudom de nekem nagyon tetszik. - mondta és reménykedő szemekkel nézett rám.
- Az a baj, hogy nekem is. - nyögtem ki nagy nehezen mert belül már izzottam. Érezni akartam. Ekkor Robi visszatapasztotta száját az enyémre és én, most már teljesen megnyugodva, hogy ő is akarja a nyaka köré fontam a karjaim és utat engedtem a nyelvének. Egy pillanatra elengedte a derekam, és felkapott és felrakott a konyhapultra. Elkezdte kibontani a sliccét. Ekkor újra abbahagytam a csókolását.
- Robi, ugye van nálad...?
- Mit gondolsz? - kacsintott és előhúzott egy gumit a zsebéből.
Végre teljesen nyugodtan engedhettem utat Robinak (minden tekintetben) , és tehettük azt amit mindketten akartunk.